Fegyverkereskedelem miatt ítélték el a volt argentin államfőt
Tiltott fegyverkereskedelem vádjával másodfokon is elítélték pénteken Carlos Menem volt argentin elnököt. A politikus büntetési tételéről egy másik bíróság dönt később.
Menem 1989 és 1999 között volt a latin-amerikai ország államfője. A vád szerint arra adott utasítást, hogy mai árfolyamon számítva legalább 76 millió euró értékben fegyvert szállítsanak titokban Horvátországnak és Ecuadornak, megsértve ezzel egyebek mellett a volt Jugoszlávia ellen az 1990-es években érvényben lévő fegyverembargót.
Összesen 6500 tonna, eredetileg Panamának és Venezuelának szánt felszerelést – kézifegyvereket, ágyúkat, páncéltörő rakétákat és lőszert – "térítettek el" ily módon.
Menem 2001-ben öt hónapig volt börtönben az ügy miatt, majd a legfelsőbb bíróság döntése alapján szabadlábra helyezték. 2011. szeptember 13-én felmentették, pedig az ügyészség nyolcévi börtön kiszabását kérte. Az ügyész fellebbezett.
A volt elnök most szenátor és mentelmi joga van. A pénteki tárgyaláson nem jelent meg.
A 82 éves politikus ellen más ügyekben is vádat emeltek, egyebek mellett az argentínai zsidó közösség Buenos Aires-i székháza ellen elkövetett 1994-es véres merénylet ügyében folyó nyomozás akadályoztatása címén.