2013. március. 05. 14:04 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 05. 17:49 Világ

Le kellett zárni az Európai Parlament egy részét

Azbesztszennyezés miatt lezárták az Európai Parlament (EP) strasbourgi épületének egy részét – közölte az intézmény sajtószolgálata.

A komplexum Winston Churchillről elnevezett épületének egyik helyiségét irodákká alakították át, a kivitelező alvállalkozója pedig két olyan pilléren is lyukat vágott, amelyet annak idején azbeszttel szigeteltek. Az EP arra is kitér, hogy a kivitelezőt figyelmeztették arra, hogy az érintett területen azbeszt található.

A parlament azt is tudatja, hogy amint tudomást szereztek az esetről, elrendelték a terület megvizsgálását, az pedig kimutatta, hogy az irodák enyhén szennyezettek azbeszttel. Az EP ezt követően elrendelte a terület lezárását és megtisztítását.

A közlemény szerint a terület megtisztítása az azbesztportól csütörtök reggelre befejeződik, a szennyezés pedig semmilyen módon nem befolyásolja az EP jövő heti plenáris ülését. Az Európai Parlament az eset miatt azt is megfontolja, jogilag felelőssé tehető-e a kivitelező a történtekért, és milyen jogi lépéseket tehet.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.