2013. február. 22. 17:38 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 22. 17:38 Világ

Háborús romagyilkosokat ítéltek el Belgrádban

Kettő és húsz év közötti szabadságvesztésre ítéltek pénteken Belgrádban hét szerb férfit, akik a boszniai polgárháború idején egy félkatonai szervezet tagjaiként roma civilek ellen követtek el háborús bűnöket – közölte egy bírósági forrás.

A vádlottakat 28 roma, köztük egy terhes nő és hét gyerek kifosztásában, a velük való embertelen bánásmódban és megölésükben találták bűnösnek. Az eset 1992-ben történt a kelet-boszniai Zvornik községben. A vádirat szerint megerőszakoltak és megvertek több nőt, akik közül három védett tanúként vett részt az eljárásban.

Az ügyész hangsúlyozta: a bűncselekmények elkövetésének módja az elítéltek "emberiességének teljes hiányát" bizonyítja.

A vádlottakra húsz, tíz, öt, illetve két év börtönbüntetést szabott ki a bíróság.

Bruno Vekaric, a háborús bűnökkel foglalkozó ügyész szóvivője a francia hírügynökségnek azt mondta: a Zvornikban elkövetett bűncselekmények súlyának megfelelő ítélet született.

Az 1992 és 1995 közötti boszniai konfliktusban körülbelül 100 ezren haltak meg, és több mint kétmillió ember - az akkori lakosság fele - menekült el otthonából.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.