2013. január. 30. 20:20 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 30. 20:18 Világ

Kinevezték a magyarellenes megnyilvánulásairól híres prefektust

A román védelmi minisztérium főtitkárává nevezték ki Codrin Munteanut, Kovászna megye - magyarellenes megnyilvánulásai miatt is ismert - prefektusát.

A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a Kovászna megyei prefektusi tisztséget Dumitru Marinescu, Előpatak (Valcele) volt polgármestere veszi át. Minderről szerdai ülésén döntött a román kormány. A kabinet döntése nyomán Codrin Munteanu a kormány Székelyföldről származó tagja, Mircea Dusa védelmi miniszter mellett folytatja munkáját.

Tamás Sándor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kovászna megyei szervezetének elnöke, a megye önkormányzatának vezetője örvendetesnek tartotta, hogy a kormány belátta: Munteanu destabilizálja az etnikumközi kapcsolatokat a megyében. A politikus ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az új prefektus tekintettel lesz a székely közösség érzékenységére, és közösen keresik majd a megoldásokat a megye fejlesztése és az etnikumközi kapcsolatok kérdéskörében. 

A tavaly májusban prefektussá kinevezett Codrin Munteanu korábban a magyar feliratok és a székely szimbólumok elleni intézkedéseivel keltett feltűnést a 74 százalékban magyarok lakta székelyföldi megyében. 

A prefektus több önkormányzati döntést is megtámadott a közigazgatási bíróságon. Például a sepsiszentgyörgyi városi tanács határozatát, amely a magyar nyelvű feliratozást is kötelezővé tette a reklámplakátokon, a Kovászna Megyei Tanácsnak azt a határozatát, amellyel a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumot az alapítójáról, Incze Lászlóról nevezték el, valamint Uzon község önkormányzatának azt a döntését, hogy a székely zászlót is kitűzik a polgármesteri hivatalra.

Tavaly novemberben a sepsiszentgyörgyi prefektusi hivatal előtti székely zászlós tüntetéssel tiltakozott az RMDSZ a prefektus intézkedései ellen. A hivatal elé kitűzött 12 négyzetméteres Székelyföld feliratot december 24-én a prefektus hasonló méretű román zászlóval takartatta el. A román nemzeti lobogót két nappal később ismeretlenek felhasították.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.