2013. január. 09. 07:33 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 09. 09:14 Világ

Durvul a határincidens India és Pakisztán között

India hazarendelte iszlámábádi nagykövetét a kasmíri határincidens miatt – jelentette be szerdán az újdelhi külügyminisztérium. Pakisztáni katonák átlépték a tűzszüneti vonalat, megtámadtak egy indiai járőrt, és megölték annak két tagját kedden.

A.K. Antoni indiai védelmi miniszter pedig a támadás körülményeinek hírére "embertelennek" nevezte, hogy a pakisztáni katonák az indiaiak megölése után megcsonkították holttestüket.  

A Hindustan Times című napilap értesülése szerint az egyik megölt katonának levágták a fejét, a másiknak elvágták a torkát.

Antoni jelezte: az ügy miatt tiltakoznak az iszlámábádi kormánynál, és hadműveleti főnökük kapcsolatba lép pakisztáni partnerével, hogy kezeljék a kialakult helyzetet.

Az indiai diplomácia vezetője ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy Újdelhi "arányos választ" készül adni a kasmíri támadásra. Szalman Kursid szerint a kasmíri incidens "nyilvánvaló kísérlet arra, hogy kisiklassák a párbeszédet" a két ország között, amely épp csak újrakezdődött azóta, hogy a 2008-as mumbai terrortámadás után India befagyasztotta a kapcsolatokat. Hozzátette: a kormány és a hadsereg szerdán dönt arról, hogyan reagáljanak a történtekre.

Három napon belül ez volt a második hasonló incidens a mindkét ország által magának követelt, kettéosztott Kasmír 740 kilométer hosszú tűzszüneti vonala mentén, ahol állig felfegyverzett hadseregek néznek farkasszemet egymással. A területért India és Pakisztán már kétszer is háborút vívott.

Az indiai hadsereg közlése szerint 2012-ben nyolc katonája halt meg a kasmíri tűzszüneti vonal mentén történt 75 incidensben. Az indiai média beszámolói szerint a keddi eset "az első súlyosabb behatolás" volt a 2003-as tűzszüneti megállapodás óta.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.