2013. január. 05. 14:36 reuters Utolsó frissítés: 2013. január. 05. 14:00 Világ

A kormány ellen uszít Irakban Szaddám Huszein egykori alelnöke

A betiltott Baasz Párt vezetője, Szaddám Huszein kivégzett iraki diktátor egykori alelnöke, az évek óta szökésben lévő Izzat Ibráhim ad-Dúri egy televíziós beszédben arra szólította fel az iraki szunnitákat, hogy tartsanak ki, amíg meg nem döntik a síita miniszterelnök, Núri al-Máliki kormányát.

 Az elmúlt két hétben több tízezer iraki szunnita tüntetett a Szaddám-korszak zászlaival Máliki ellen, akit azzal vádolnak, hogy háttérbe szorítja közösségüket, és kisajátítja a hatalmat.

Irak népe és az ország összes nemzeti és iszlám ereje mögöttetek áll, amíg igazságos követelésetek nem teljesül, és meg nem bukik a szafavida-perzsa szövetség - mondta a tüntetőknek az al-Arabíja televízióban közvetített videoüzenetében a Baasz Párt vezetője. Katonai egyenruhás híveitől körülvéve Dúri azt mondta, hogy a Baasz Párt vezetése fontolóra vette azoknak a civileknek és katonáknak az "igazságos és határozott" megbüntetését, akik az Iraknak szánt "szafavida tervet" támogatják.

A síita Szafavida-dinasztia a 16. és a 18. század között uralkodott Iránban, amikor a mai Irak egyes részei is a Perzsa Birodalomhoz tartoztak. Máliki 2006-os hatalomra kerülése óta Irak szorosabbra fűzte kapcsolatait Iránnal, amely erős befolyással van több iraki síita pártra.  Dúri szerint ez egyértelmű terv Irak lerombolására és Iránhoz csatolására. mint mondta: Figyelmeztetjük ezeket az árulókat, ügynököket és kémeket (...), akik ezt a veszélyes tervet támogatják (...), hogy a nemzeti ellenállás szembe fog szállni velük, Málikival és gonosz szövetségesével.

A videoüzenet hitelességét megbízható forrásból nem lehetett igazolni. Dúri azt állította, hogy az iraki Bábil tartományból beszél. A 2003-as amerikai-brit invázió után Dúrit az 55 leginkább keresett iraki listáján a hatodik helyre sorolták, és 10 millió dolláros jutalmat tűztek ki kézre kerítéséért. Az amerikaiak azzal vádolják, hogy ő szervezte a 2005-2007-ben tetőző iraki ellenállást. Azóta Dúri ritkán bukkant fel.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.