Távozik hivatalából Canterbury érseke
Tízévi szolgálat után távozik tisztségéből újév napján Rowan Williams, Canterbury érseke, a világszerte 77 millió hívőt számláló anglikán egyház legfőbb vallási méltósága.
A 62 esztendős Williams, Canterbury 104. - egyben első walesi születésű és walesi anyanyelvű - érseke márciusban jelentette be, hogy az év végén távozik az anglikán világunió éléről.
Rowan Williams, aki 2002 óta töltötte be Canterbury érsekének tisztségét, egyöntetű egyházi és sajtóvélemények szerint mindenekelőtt a homoszexuális papok, illetve a női püspökök beiktatásának ügyében jó ideje dúló belső egyházi vita miatt döntött a távozás mellett.
Ezek a viták az elmúlt évtizedben többször is a szakadás szélére sodorták az anglikán világegyházat. Az általában középen álló, de egyes egyházjogi reformok ügyében inkább a liberálisok felé hajlónak tekintett Williams közvetítői és békéltetői szerepét mind a konzervatív tradicionalista, mind a reformpárti liberális egyházi tábor nagyra becsülte, ám az érsek maga távozási szándékának márciusi bejelentése után, a BBC-nek nyilatkozva alig burkolt utalást tett arra, hogy e belső viszály felőrölte.
Williams annak idején kijelentette: az általa betöltött tisztség legrosszabb aspektusa az az érzés, hogy bizonyos konfliktusok "csak nem akarnak oldódni ... bármilyen keményen is küzd velük az ember".
Hozzátette: azt is érzi, hogy az anglikán világunión belül "nem mindenki törekszik lelkesen a szakadás vagy a szétválás elkerülésére".
Williams érsek és az anglikán unió észak-amerikai irányzataként elismert episzkopális egyház nem zárkózik el a homoszexuális lelkészek szolgálatának engedélyezésétől, más, konzervatívabb tagegyházak azonban mereven elutasítják a homoszexuálisok papi hivatásának lehetővé tételét.
Rowan Williams a homoszexualitás kérdésében általánosságban is megengedő nézeteket vall. Többször hangoztatott hivatalos álláspontja szerint a homoszexuális kapcsolatban élő, egymáshoz hű embereket a kereszténység befogadhatja.
Williams következetesen támogatta a nők püspöki tisztségbe emelését lehetővé tévő reformokat is, ezt a törekvést azonban az anglikán egyház tradicionalista vonulatának képviselői ugyancsak elvetik. Az anglikán szinódus néhány hete ez ügyben tartott szavazásán nem született meg a női püspökök szolgálatának engedélyezéséhez szükséges minősített többség.
Rowan Williams utódja Justin Welby, az északkelet-angliai Durham jelenlegi püspöke lesz. Welby jelölését novemberben jelentette be hivatalosan David Cameron brit miniszterelnök, és II. Erzsébet királynő, az anglikán egyház főkormányzója várhatóan márciusban iktatja be formálisan tisztségébe Canterbury új, 105. érsekét.
Az 56 esztendős Justin Welby személyében egy volt üzletember veszi át az anglikán unió irányítását. Welby püspök - mielőtt az 1980-as években az egyház szolgálatába szegődött - az Elf Acquitaine, illetve az Enterprise Oil nevű olajipari cégeknél töltött be vezető állásokat.
Justin Welbyt alig több mint egy éve, tavaly októberben emelték püspöki rangra. Azután fordított hátat az üzleti világnak és lépett egyházi pályára, hogy leánygyermeke három évtizeddel ezelőtt autóbalesetben elhunyt.