2012. december. 22. 18:10 Utolsó frissítés: 2012. december. 22. 18:13 Világ

Lemondott az egyiptomi alelnök

Lemondott tisztségéről Mohammed Mekki egyiptomi alelnök - közölte szombaton az egyiptomi állami televízió.

A jogászból lett politikus távozása az új egyiptomi alkotmányról tartott népszavazás második, befejező fordulója alatt következett be. Mekki, aki már novemberben le akart mondani, de elhalasztotta tervbe vett lépését, korábban közölte, hogy az alkotmány elfogadása után megválik tisztétől. 

A lemondásról szóló bejelentés ugyanakkor arra enged következtetni, hogy az alelnök elhatározásában szerepet játszott a közte és a Mohamed Murszi államfő között kialakult ellentét. "Egy ideje tudom, hogy a politika természete nem illeszthető össze bírói mivoltommal" - fogalmazott Mohammed Mekki.

Hirdetés
Címkék
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.