2012. november. 23. 20:18 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 23. 20:18 Világ

Tízezrek tüntettek Egyiptomban, könnygázzal oszlatott a rendőrség

Könnygázt is bevetett az egyiptomi rendőrség pénteken a kairói Tahrír téren összegyűlt több tízezer tüntető ellen, akik Mohamed Murszi elnök lemondását követelték, és összecsaptak az államfő híveivel.

A több tízezres tömeg azt kiáltozta, hogy Murszi államcsínyt követett el, "ellopta a forradalmat", ismét diktatúrát vezet be. Egyiptomban 2011 februárjában népfelkeléssel megdöntötték Hoszni Mubarak elnök uralmát. Ez volt a legnagyobb szabású tiltakozás Egyiptomban, amióta Murszi, az ország történetének első szabadon választott elnöke júniusban hivatalba lépett.

A tiltakozó akción részt vett Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) volt vezetője, Amr Músza, az Arab Liga volt főtitkára, valamint a Mubarak-ellenes tüntetéseken is aktív Április 6. ifjúsági mozgalom és a liberális Vafd párt hívei. A tüntetők amiatt tiltakoztak, hogy az iszlamista politikus, Murszi csütörtökön rendelettel módosította az ideiglenes alkotmányt úgy, hogy megszüntette az államfői döntések bírói felülvizsgálatának lehetőségét.

Számos egyiptomi városban szétdúlták, és fölgyújtották Murszi pártjának, a Muzulmán Testvériség által alapított Szabadság és Igazságosság Pártnak az irodáit. Több helyen összecsaptak az elnököt támogató iszlamisták és ellenzékiek. Több tucatnyian megsebesültek, halálesetről egyelőre nem érkezett hír.

A Muzulmán Testvériség azzal indokolta az alkotmány módosítását, hogy "meg kell óvni a forradalom vívmányait". Murszi pénteken maga is védelmébe vette a csütörtöki döntését. Azt mondta a rendelet kiváltotta zavargásokról, hogy azokat "külföldön élő ellenségeink és a régi rezsim maradványai" szítják, mert "nem akarják, hogy Egyiptom lábra álljon".

Megfigyelők szerint Murszi lépésének hátterében az állhat, hogy a bíróságok - köztük az alkotmánybíróságként működő legfelsőbb bíróság - több döntése kedvezőtlen volt az Egyiptomot irányító iszlamisták számára. A legsúlyosabb eset az volt, amikor a legfelsőbb bíróság júniusban föloszlatta a szabadon megválasztott parlamentet, amelyben a mérsékelt és a radikális iszlamisták együttesen több mint kétharmados többséggel rendelkeztek.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.