2012. november. 10. 07:35 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 10. 07:33 Világ

Milliárdos fegyverbizniszre készül Amerika és Szaúd-Arábia

Összesen húsz C-130-as szállító repülőgépet és öt KC-130-as légi utántöltő repülőgépet ad el Szaúd-Arábiának az Egyesült Államok. A védelmi tárca már értesítette erről a kongresszust - közölte pénteken a fegyverexportot felügyelő washingtoni ügynökség.

Az amerikai törvényhozásnak 30 nap áll rendelkezésére, hogy kifogást emeljen a fegyvereladás ellen, ha szükségesnek látja. Ha ezt nem teszi meg, az a szerződés automatikus jóváhagyását jelenti.

Az összesen 6,7 milliárd dolláros szerződésben a katonai gépeken kívül 120 repülőgép-hajtómű, 25 darab "Liason 16" NATO-kompatibilis távközlési rendszer, pótalkatrészek és kiképzési programok is szerepelnek – derül ki a Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség közleményéből.

Az üzlet elsősorban a Lockheed Martin repülőgépgyártónak, az elektronikai berendezéseket előállító General Electricnek, valamint a motorokat gyártó Rolls Royce-nak hoz hasznot.

Szaúd-Arábia az elmúlt években jelentősen növelte fegyver és hadianyag-vásárlásait, az amerikai kormány pedig támogatja az öböl menti arab országoknak történő fegyvereladásokat, hogy ezzel is ellensúlyozza a nukleáris fegyverprogram folytatásával vádolt Irán térségbeli katonai súlyát.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.