Épületek ezreit rongálta meg az ár Szlovéniában
Több mint 2200 épületet rongált meg Szlovéniában az ország folyóin levonult súlyos árvíz - közölte Darko But, a polgári védelem vezetője kedden, hozzátéve, hogy a károk pontos felmérése csak ezután kezdődik meg.
A kormány nevében gyors segítséget ígért a károsultaknak Zvonko Cernac infrastrukturális és területtervezési, valamint Franc Bogovic mezőgazdasági és környezetvédelmi miniszter, akik a nap folyamán felkeresték a hétfői árhullám által sújtott kelet-szlovéniai területeket.
"A legfontosabb, hogy senki sem halt meg, az anyagi kár pedig, amely most hatalmas, mindig helyrehozható" - mondta Cernac, miután meglátogatta Dravograd városát, ahol nagy pusztítást végzett a Dráva áradása.
Szlovénia második legnagyobb biztosítója, a Zavarovalnica Maribor előzetesen mintegy 10 millió euróra (mintegy 2,8 milliárd forintra) becsüli a magántulajdonban, valamint a vasúti, az energetikai és a vállalati létesítményekben országszerte keletkezett károkat. Jole Sodja, az északnyugati Bohinj polgármestere 1 millió euróra taksálta a város térségét ért károkat.
A hétvégi heves esőzések nyomán a Dráva hétfőn éjjel Ptujnál példátlan, másodpercenként 3100 köbméteres vízhozam mellett tetőzött. Az eddigi legnagyobb, másodpercenként 2600 köbméteres vízhozamot 1965-ben mérték a Dráva szlovéniai szakaszán.
Bár a folyók szintje kedd reggel csökkeni kezdett, a Dráva és a Száva medencéjében továbbra is érvényben van a legmagasabb szintű árvízi riasztás. Az osztrák határhoz közel eső északi-északkeleti országrészekben számos út továbbra sem járható, és zárva van több közúti átkelő is az osztrák és a horvát határon.