2012. október. 25. 20:56 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 25. 20:53 Világ

179 romát küldött haza Franciaország Romániába

Összesen 179 romániai roma érkezett csütörtökön repülőgéppel Temesvárra, Franciaország költségén. Az "önkéntes hazatérés" nevű programban küldték őket haza, amit a franciák kezdeményeztek.

A francia állam minden hazatérni hajlandó felnőttet és gyermeket 300, illetve 100 euróval támogat. A programot bírálják ugyanakkor a romák társadalmi integrációjával foglalkozó civil szervezetek.

A felajánlott kedvezményt használta ki az a 179 roma, akik csütörtökön érkezett meg a franciaországi Lille-ből Temesvárra repülőgéppel. "Boldogok vagyunk, hogy visszatérhettünk lakhelyünkre a franciák költségén" - mondta az AFP hírügynökségnek egyikük. Többen ugyanakkor jelezték, hogy mielőbb visszatérnének Franciaországba.

Manuel Valls francia belügyminiszter szeptemberi bukaresti látogatásán már jelezte vendéglátóinak, hogy szeptember végéig hétezer romát készülnek visszavinni Romániába és Bulgáriába. Franciaország "nem fogadhatja be az egész világ és Európa nyomorúságát" – mondta akkor egy interjúban Valls. Azzal vádolta a "származási országokat", hogy politikájukkal évtizedek óta diszkriminálják a romákat. Traian Basescu román elnök azt mondta, hogy nem ők űzik el egyetlen polgárukat sem.

A romák beilleszkedésén fáradozó civil szervezetek rossz szemmel nézik a francia államnak ezt az "önkéntes hazatérést" szorgalmazó programját, amelyet a közpénzek pazarlásának minősítenek. Az emberjogvédők és a nemzetközi szervezetek az ellen is tiltakoznak, hogy a francia kormány nyáron több roma telepet felszámolt.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.