Anatómiavizsga pénzért? Egy professzoron is kattant a bilincs Zágrábban
Vesztegetés gyanújával 12 személyt vett őrizetbe szerdán a horvát rendőrség a zágrábi orvostudományi karon, köztük egy anatómiaprofesszort, két tanársegédet és több egyetemistát - jelentette a helyi média.
A rendőrség egyelőre nem közölt részleteket, horvát hírportálok szerint az akciót több hónapos nyomozás előzte meg. Nem hivatalos források szerint az őrizetbe vett személyeket azzal gyanúsítják, hogy pénzért adták-vették az anatómiavizsgát, amely a legnehezebbnek számít az első évfolyamon.
A horvát közszolgálati televízió (HRT) híradójában Davor Milicic dékán megerősítette, hogy az őrizetbe vett személyek között van az egyik anatómiaprofesszor és két asszisztense.
A HRT szerint a mostani eset a 2007-ben indított Index fedőnevű akció folytatása, amelynek keretében akkor a közlekedési és a közgazdasági kar tanárait és diákjait vették őrizetbe. Az ügyben eddig öt vádemelés történt, több tucat egyetemi oktató, hallgató, közvetítő és családtag ül a vádlottak padján.
Az ügyek közül egy esetben hozott jogerős ítéletet a bíróság, kilenc egyetemi oktatót és négy közvetítőt feltétel nélküli börtönbüntetéssel sújtva. Tizenhét személy feltételes büntetést kapott.