2012. október. 06. 18:50 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 06. 18:31 Világ

Kiéleződött a harc Obama és Romney között

Mitt Romney republikánus elnökjelölt behozta hátrányát, sőt, előzni is tudott egyes, úgynevezett "csatatérállamokban" az amerikai elnökjelöltek első tévévitája nyomán - derült ki a Rasmussen Reports által pénteken nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból.

Csatatér- vagy ingaállamoknak azokat nevezik, amelyekben a többség nem szavaz következetesen az egyik vagy a másik pártra, ezért mindkét tábor fokozott erőfeszítéseket tesz a meghódításukra. A szerdai, első televíziós vita előtt, amelyet a többség szerint egyértelműen Romney nyert meg, ezekben az államokban még Barack Obama elnök oldalán mértek kisebb-nagyobb előnyt.

A Rasmussen Reports mérései szerint három kulcsállamban gyakorlatilag holtverseny alakult ki: Virginiában 49:48 és Floridában 49:47 százalék arányban Romney, Ohióban pedig 50:49 százalék arányban Obama vezet. Mindhárom eredmény belül van a 4,5 százalékpontos statisztikai hibahatáron.

Hirdetés