2012. augusztus. 25. 11:57 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 25. 11:57 Világ

Válás után lettek barátok: 20 éve döntöttek Csehszlovákia megszűnéséről

Csehszlovákia felosztása két önálló államra - Csehországra és Szlovákiára - teremtette meg az alapfeltételeit annak, hogy a csehek és a szlovákok viszonya ma olyan jó legyen, mint amilyen a múltban a közös állam idején soha nem volt - állítja a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap az évforduló alkalmából közölt szombati írásában.

Kifejti: az 1989-es rendszerváltás utáni időszak legfontosabb mérföldköveinek a NATO-hoz, illetve az Európai Unióhoz való csatlakozást szokás tekinteni, ezek azonban csak az Európába vezető út lelkes, konszenzusos döntései voltak, amelyeket akkor hozott meg az ország, amikor teljesítette a követelményeket. 

"Az 1992. augusztus 26-án meghozott döntés, amely Csehszlovákia szétesésének feltételeit rögzítette az ország 74 éves fennállása után, azonban más volt. Ebben a cseh és a szlovák politikai képviselet vezetői, Václav Klaus és Vladimír Meciar egyeztek meg" - írja Zbynek Petrácek szerkesztőségi jegyzetében.

Rámutat: az 1992-es év csehszlovákiai fejleményeire visszanézve úgy tűnhet, mintha Csehszlovákia szétesése a csehországi és szlovákiai választások eltérő eredményének automatikus következménye lett volna. Mindez azonban "nem történt automatikusan", csak a brünni Tugendhat villában létrejött politikai megállapodás tette lehetővé, hogy az egész tervszerűen és rendezetten legyen lebonyolítva, és az "útitervet" a parlament is jóváhagyja - szögezi le a szerző. 

Szerinte "ez a döntés megérdemli az elismerést". Képzeljük csak el, hogy nézne ki ma az ország, ha minden banális kérdésről állandóan cseh-szlovák politikai vita zajlana - veti fel.

"Ma egyetértés van abban, hogy Csehország és Szlovákia kapcsolata sosem volt olyan jó, mint most. Ha mondandónkban ez az A, akkor ki kell mondani a B-t is: a jó kapcsolatok alapfeltételeit az 1992. augusztus 26-án a brünni Tugendhat villában aláírt megállapodás teremtette meg. Ebben Klaus és Meciar legnagyobb bírálói is megegyezhetnének" - zárja eszmefuttatását Petrácek.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.