2012. július. 30. 18:14 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 30. 18:13 Világ

Bill Clinton jelenti majd be Obama újrajelölését

Bill Clinton volt amerikai elnök fogja hivatalosan bejelenteni utódja, Barack Obama újrajelölését a Demokrata Párt szeptemberi országos konvencióján - közölték hétfőn amerikai napilapok.

Clinton a négynapos, charlotte-i jelöltállító tanácskozás utolsó előtti estéjén, szeptember 5-én televíziós főműsoridőben sorakoztatja majd fel érveit - egyebek között gazdaságiakat - a hivatalban lévő elnök újrajelölése mellett - írták a lapok.

Bill Clinton a Demokrata Párt egyik legnépszerűbb politikusa. Az amerikai gazdaság az ő kormányzása alatt volt utoljára jó állapotban, és egyes elemzők szerint az Egyesült Államok hatalma az ő elnöksége idején érte el történelmi csúcspontját.

Az utolsó előtti estén a konvenciókon hagyományosan az alelnökjelöltnek szánják a rivaldafényt, ám Joe Biden, aki ezúttal is meg fogja kapni a jelölést, a tanácskozás utolsó napján szólal majd fel, Obamával együtt. Biden a demokrata elnöki kampánystábtól származó információk szerint azt fogja ecsetelni, hogy a kormányzatnak milyen eredményeket sikerült elérnie a kedvezőtlen gazdasági klíma ellenére is.

Bill Clinton a demokraták 2008-as denveri konvencióján is kiállt Obama elnökjelöltsége mellett, ezzel mintegy megpecsételve a békét családjának támogatói és a feleségét az előválasztási küzdelemben legyőző illinois-i szenátor között. Clinton az elmúlt években is többször szót emelt Obama irányvonala mellett. 

A republikánusok nem készülnek az Obama melletti kiálláshoz hasonló egységdemonstrációra augusztus végi tampai országos konvenciójukon. Az ifjabbik Bush ugyan az előválasztások idején támogatásáról biztosította a párt hivatalos elnökjelölti posztjának várományosát, Mitt Romney-t, ám mivel kormányzása alapvetően még mindig negatív emlékeket idéz fel, a volt elnök nem vesz részt a tampai tanácskozáson.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.