2012. július. 20. 18:12 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 20. 19:13 Világ

A Hezbollah állhat a burgaszi merénylet mögött

A libanoni Hezbollah síita szervezetre utaló jegyeket visel magán az izraeli turisták ellen Burgaszban elkövetett merénylet - közölte pénteken az amerikai védelmi minisztérium, amely ugyanakkor egyelőre senkit sem vádolt meg a támadás elkövetésével. Korábban a New York Times is arról számolt be, hogy a radikális iszlám mozgalom állhat a merénylet mögött.

"A támadás a Hezbollah néhány jellemző jegyét viseli, de nem vagyunk abban a helyzetben, hogy véglegesen eldöntsük, hogy ki volt a felelős" - jelentette ki washingtoni sajtóértekezletén George Little, a Pentagon szóvivője.

Little nem bocsátkozott részletekbe azzal kapcsolatban, hogy melyek ezek a jegyek, valamint, hogy ezek miben különböznek a - nem Irán által mozgatott - al-Kaida terrorszervezet merényleteinek jellemzőitől. Benjámin Netanjahu izraeli külügyminiszter röviddel a szerdai bulgáriai robbantás után Iránt vádolta meg a támadással. Teherán cáfolta, hogy köze lenne a merénylethez.

A The New York Times pénteken, amerikai tisztségviselőkre hivatkozva azt közölte, hogy a burgaszi pokolgépes merénylő a  Hezbollah tagja volt. A liberális napilap idézett két amerikai tisztviselőt, akik szerint a merénylet mögött a radikális iszlám mozgalom áll. Egy harmadik hivatalos forrás szerint a férfi a Hezbollah és a mozgalmat támogató Irán "általános utasítására" járt el.

A burgaszi merénylet következtében - a merénylőt nem számítva - hat ember meghalt, 32-en pedig megsebesültek. Cvetan Cvetanov bolgár belügyminiszter pénteken annyit közölt, hogy a támadás elkövetője külföldi állampolgár volt. Az ügyben Szófia külföldi hírszerző szervek támogatásával nyomoz.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.