Kilenc rendőrt mészároltak le Pakisztánban
Ismeretlen fegyveresek legkevesebb kilenc rendőrt megöltek csütörtökön a kelet-pakisztáni Lahor városában - közölték a hatóságok.
A helyi média jelentései szerint a motorkerékpárokon érkező hat merénylő egy olyan épületet támadott meg, amely rendőrök szállásaként szolgált. Tüzet nyitottak az ott lévőkre, majd elmenekültek a helyszínről.
Az ország egy távoli tartományából érkezett rendőrök kiképzésen vettek részt Lahorban. A kora reggel végrehajtott terrortámadás idején tizenketten tartózkodtak még a szálláson, huszonhárom társuk már elment reggelizni - mondta el a város rendőrparancsnoka, Aszlam Tarín. A támadás elkövetését egyelőre egyetlen csoport sem vállalta magára.
Néhány napon belül ez volt a második, biztonsági erők ellen elkövetett terrortámadás az elmúlt évben viszonylag nyugodt Pandzsáb tartományban. Hétfőn nyolc embert öltek meg fegyveresek a hadsereg egyik táborhelyén a kelet-pakisztáni Gudzsrát közelében. Azt a merényletet a pakisztáni tálib mozgalom vállalta magára.