Világ MTI 2012. június. 18. 07:19

Francia végeredmény: abszolút többséget szereztek a szocialisták

Abszolút többséget, az 577 képviselői helyből 314-et szerzett meg Franciaországban a Francois Hollande elnököt adó Szocialista Párt (PS) a nemzetgyűlési választások második fordulójában a francia belügyminisztérium által hétfőn közzétett hivatalos végeredmény szerint. Az abszolút többséghez 289 mandátum szükséges.

A kormányban két minisztert adó Zöldek 17 képviselői helyet kaptak, ami azt jelenti, hogy a párt most először önálló frakciót tud alakítani. A radikális Baloldali Frontnak azonban erre az elért 10 mandátummal nem lesz lehetősége. A Martinique szigetén megválasztott két független baloldali képviselővel együtt az új parlamenti baloldal 343 képviselővel rendelkezik a nemzetgyűlésben.

Az ellenzékbe szorult jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) 194, az Új Centrum nevű párt 14, és az egyéb jobboldali formációk 21 képviselői helyet nyertek el, ezzel a parlamenti jobboldal 229 fős lesz. A szélsőjobboldal három mandátumot kapott, ebből kettőt a Nemzeti Front, míg a centrista Modemnek két szék jutott a nemzetgyűlésben. A részvételi arány 57 százalékos volt, ami nagyon alacsonynak számít Franciaországban.

AP / Jacques Brinon
Hirdetés