Ámokfutás: lelőtt öt embert egy férfi Seattle-ben
Lelőtt öt embert egy férfi szerdán az egyesült államokbeli Seattle-ben, majd miután a rendőrség hajtóvadászatot indított utána a városban és majdnem utolérte, meglőtte magát, és később a kórházban belehalt sérülésébe - közölték hivatalosan, hozzátéve: csupán valószínűsítik, hogy ugyanaz a fegyveres ölte meg az öt embert.
A feltételezett tettes először négy embert lőtt le egy kávéháznál a Washingtoni Egyetem mellett. A riasztott rendőrök üldözőbe vették, és eközben értesültek arról, hogy egy férfi a belvárosban lelőtt egy nőt, hogy elhajthasson a gépkocsijával.
A The Seattle Times című lap meg nem nevezett rendőrségi forrásra hivatkozva közölte a gyanúsított nevét és 40 éves korát. Hivatalosan azonban nem erősítették meg ezeket az adatokat. Egy azonos vezetéknevű férfi közölte a lappal, hogy bátyjaként azonosította a gyanúsítottat a róla nyilvánosságra hozott fénykép alapján, és hozzátette, hogy bátyja elmebeteg volt. "Nem lep meg, hogy ez történt. Várható volt. Semmi jó nem származhatott abból a sok dühből, amely benne volt" - mondta az állítólagos öcs.