Világ MTI 2012. május. 22. 09:29

Újabb Irán-ellenes szankciókat hoztak Amerikában

Az amerikai szenátus hétfőn elfogadta azt a törvénytervezetet, amely újabb, az olajipart és bankszektort érintő, szankciókkal sújtja Iránt vitatott atomprogramja miatt.

A törvénytervezetről két nappal azelőtt szavazott a testület, hogy Bagdadban az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország felújítja a tárgyalásokat Teheránnal az iráni nukleáris fejlesztésekről, amelyekről a Nyugat azt gyanítja, hogy atomfegyver előállítására irányulnak. Az iszlám köztársaság következetesen tagadja ezt a feltételezést.

Barack Obama elnök decemberben írta alá azt a törvényt, amelynek értelmében büntetőintézkedésekkel sújtanak mindenkit, aki segítséget nyújt az iráni kőolajforrások fejlesztésében vagy bővítésében. A szenátorok javasolták, hogy ezt egészítsék ki azoknak a magán- és jogi személyekkel, akik kereskednek az iráni olajipari és a tartályhajókat gyártó ágazattal.

Mahmúd Ahmedinezsád iráni elnök
AP / Vahid Salemi

A szenátus egyhangú döntése értelmében azoktól is megvonják a beutazás lehetőségét az Egyesült Államokba, és befagyasztják amerikai bankokban elhelyezett betéteiket, akik könnyfakasztó gázt, gumilövedékeket, egyéb olyan anyagokat adnak el Iránnak, amelyeket a teheráni rezsim tüntetések ellen vethet be.

A képviselőház már decemberben meghozta az Irán elleni szankciókról szóló törvénytervezetét. A kongresszus két háza a következő lépésben egyezteti a két szankcióváltozatot, és egységes törvénytervezetet alkot belőlük.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.