2012. május. 19. 20:04 MTI Utolsó frissítés: 2012. május. 19. 20:10 Világ

A futópadon tárgyalta ki az euróválságot Obama és Cameron

Hollande francia elnökről letanácsolta a nyakkendőt a G8-csoport országainak Camp David-i csúcstalálkozóján a házigazda Barack Obama. A brit miniszterelnökkel, David Cameronnal pedig a futópadon izzadva folytatott négyszemközti megbeszélést.

A hét legiparosodottabb állam és Oroszország vezetőinek csúcstalálkozóján, amelyen az amerikai házigazdák nagy hangsúlyt fektettek a megbeszélések kötetlen külsőségeire, a tárgyalássorozatot megnyitó munkavacsorán a francia elnök - a résztvevők között egyedüliként - nyakkendőben jelent meg. "Francois, mondtuk, hogy leveheted a nyakkendődet" - fogadta párizsi vendégét a Camp David-i elnöki üdülő főépülete, a Laurel Lodge előtt Obama. "A sajtóm miatt…" - válaszolta Hollande. "A sajtód előtt jól kell mutatnod" - felelte a házigazda. A közös étkezés végére a fotók tanúsága szerint az újdonsült francia államfő nyakából lekerült a hivatalos, sötét kiegészítője.

A helyszíni tudósítók az amerikai elnök üdvözlésének testbeszédéből próbálták meg kiolvasni, hogy Obama vajon az Hollande által szorgalmazott növekedést, avagy azt a költségvetési szigort pártolja, amelyet Angela Merkel szorgalmaz. Az amerikai elnök nagy szívélyességgel, két csókkal üdvözölte a német kancellárt. "Angela!... Hogy vagy?" - kérdezte tőle az elnök. Merkel - talán az elvesztett tartományi választás és a megszorítások miatti tiltakozások miatt - egy vállrándítással próbálta meg elintézni a választ."Nos, járhat most néhány dolog a fejedben" - mondta Obama.

Az amerikai elnök egyébként a csúcs részvevőiről szombaton elkészített "családi fotón", talán jelképesen, Merkel és Hollande között foglalt helyet.
"Dmitrij, jó viszontlátni téged, barátom, hogy vagy?" - hangzott az elnökből miniszterelnökké vált Medvegyev vacsora előtti üdvözlése. „Remekül, Barack, nem túl rosszul" - felelt a farmerben és sportzakóban megjelent orosz politikus. - "Ez az új házam" - tette hozzá a Laurel Lodge felé mutatva.

A közös vacsorán Obama csokoládétortával lepte meg Noda Jasihiko japán kormányfőt, aki vasárnap ünnepli a születésnapját.

Obama és Cameron szombat reggeli, háromegyed órás külön megbeszélését az elnöki kondicionáló teremben tartotta. A két vezető a futópadon folytatott eszmecserét az eurózóna válságának kezeléséről.

Merkel és Cameron még a csúcs előtt jelezte: szombaton egy ideig hiányozni fognak a csúcstalálkozóról, mert meg akarják nézni a Bajnokok Ligájának döntőjét, a Chelsea és a Bayern München összecsapását. A két kormányfő az elnöki pihenőhely mozitermében követi végig a mérkőzést a helyi idő szerint kora délutáni órákban. Arról még nem adtak ki hivatalos tájékoztatást, hogy a kosárlabdáért és a golfért lelkesedő Obama csatlakozik-e a két futballrajongó európai politikushoz.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.