2012. április. 10. 15:13 MTI Utolsó frissítés: 2012. április. 10. 18:50 Világ

Szíria: egyelőre nem valósították meg Annan béketervét

A francia külügyminisztérium cáfolta kedden, hogy Szíria megkezdte volna Kofi Annan béketervének megvalósítását.

"A szíriai külügyminiszter ma reggeli nyilatkozata, amely szerint Damaszkusz megkezdte volna az Annan-terv megvalósítását, újabb megnyilvánulása egy szemenszedett, elfogadhatatlan hazugságnak" – fogalmazott Bernard Valero francia külügyi szóvivő.

A szóvivő szerint az ilyen kijelentések arról tanúskodnak, hogy Szíria úgy gondolja: büntetlenül cselekedhet, amire a nemzetközi közösségnek feltétlenül reagálnia kell. Franciaország akcióba lép a G8-csoport washingtoni csúcstalálkozóján és az ENSZ Biztonsági Tanácsában - figyelmeztetett.

Alain Juppé francia külügyminiszter szerdán és csütörtökön részt vesz Washingtonban a legfejlettebb ipari országokat és Oroszországot tömörítő G8-csoport külügyminisztereinek washingtoni értekezletén.

William Hague brit külügyminiszter a francia véleményhez hasonlóan értékelte Damaszkusz magatartását. Keddi nyilatkozata szerint "Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjének egyáltalán nem áll szándékában betartani az Annan-tervvel kapcsolatban vállalt kötelezettségeit".

Valid Moallem szíriai külügyminiszter kedden azt állította, hogy Damaszkusz megkezdte Kofi Annan szíriai béketervének megvalósítását. "Már megkezdtük katonai alakulataink visszavonását egyes tartományokban" - mondta moszkvai sajtóértekezletén.

Az ENSZ április 2-án bejelentette, hogy Damaszkusz elfogadta az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottja hatpontos béketervét. Ez előírta, hogy a szíriai kormánycsapatokat helyi idő szerint kedd reggel 6 óráig ki kell vonni a városokból és a falvakból, és a következő 48 órában a szemben álló oldalaknak - beleértve a fegyveres ellenzéket - be kell szüntetniük minden ellenségeskedést.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?