Gyorsan felhúzzák a görög-török kerítést
Görögország gyorsan be fogja fejezni az illegális bevándorlók távoltartására szolgáló vitatott határkerítés megépítését, hiszen az országba érkező évi több tízezer ember veszélyezteti a társadalmi békét.
"Az építkezés rövidesen elkezdődik, és hamar be is fog fejeződni" - idézte összeállításában Mihálisz Kriszohoidisz görög polgári védelmi miniszter hétfői szavait az EUobserver című brüsszeli hírportál.
A három méter magas kerítés a Törökország és Görögország közötti 12,5 kilométeres földsávra épül: a két ország közti szárazföldi határszakasz többi részét az Evrosz folyó alkotja. Szárazföldön Athén becslései szerint tavaly csaknem 130 ezer bevándorló lépett az ország területére.
A Brüsszelben nyilatkozó Kriszohoidisz kijelentette, hogy a fal "átmeneti megoldás" amelynek "gyakorlati és szimbolikus jelentősége is van". A miniszter elmondta, hogy az "arab tavasz" következtében megnövekedett bevándorlás, illetve a humanitárius válság negatív hatást gyakorol a görög társadalmi békére, amely ezáltal nem képes több külföldit befogadni. Kriszohoidisz megjegyezte azt is, hogy a súlyos gazdasági válsággal szembenéző Görögország nemrég fogadott el egy olyan közegészségügyi programot, amelynek keretében ellenőrzik a bevándorlók esetleges fertőző betegségeit.
A határkerítés nemzeti pénzből épül meg, miután az Európai Bizottság (EB) nemrég "értelmetlennek" minősítette a projektet - jegyezte meg a görög politikus. Kriszohoidisz szavaira reagálva Cecilia Malmström uniós biztos úgy fogalmazott, hogy az Európai Bizottság nem tekintett prioritásként a fal megépítésére, amely nemzeti projektnek minősült.