2012. március. 29. 16:44 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 29. 16:38 Világ

Törökország támogatja Iránt az atomkérdésben

A török miniszterelnök megerősítette csütörtökön, hogy támogatja Irán álláspontját az atomkérdésben. A török kormány és nép mindig egyértelműen támogatta az atomenergia békés célú felhasználásának jogához ragaszkodó iráni álláspontot, és a jövőben is szilárdan kitart ezen politika mellett – ezt mondta Recep Tayyip Erdogan azután, hogy Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnökkel tárgyalt.

Ahmadinezsád üdvözölte Törökország világos és nyílt állásfoglalását.

Erdogan szerdán érkezett kétnapos látogatásra Iránba. Ali Laridzsáni iráni parlamenti elnökkel már szerda este áttekintette a szíriai helyzetet, valamint a Törökországban elhelyezett amerikai radarok kérdéskörét. A két politikus közölte, hogy országaik együttműködnek a regionális problémák és válságok tárgyalásos rendezésében.

Irán fenyegetésnek tekinti és stratégiai hibának nevezte, hogy a NATO rakétapajzsának részeként Törökországba telepítettek amerikai radarokat. Laridzsáni annak a meggyőződésének adott hangot az Erdogannal folytatott megbeszélésen, hogy Törökország és Irán kétoldalú tárgyalásokon rendezni tudja az ügyet.

Teheráni tárgyalásain a török kormányfő több gesztust tett az iszlám köztársaságnak. Megerősítette például, hogy Isztambul szívesen biztosít helyszínt Irán és a hatok április 13-án esedékes újabb tárgyalásának. Teherán, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjából és Németországból álló csoport több mint egy év után tárgyal ismét az iráni atomdosszié ügyében. Törökország Isztambult javasolta helyszínnek. Irán támogatja, hogy Törökország legyen a házigazda.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.