Világ MTI 2012. március. 13. 15:20

A médiában vágott vissza a szír kormány

Ellentámadást indított a szír kormány a médiában: véres képsorokkal próbálják "terroristák" nyakába varrni az erőszakot és a külföldi sajtó "hazugságait". Az ellenzéki erők azzal vádolták hétfőn a rendszerpárti milíciákat, hogy vérfürdőt rendeztek Homsz Karm-ez-Zejtún negyedében. Az ott megcsonkított nők és gyermekek képei bejárták a világot.

A hivatalos szír média elítélte a Szíria ellen "médiahisztériát", és azzal vágott vissza, hogy a "fegyveres terroristabandáknak" nevezett felkelők váltották ki Bassár el-Aszad elnök rendszerének nemzetközi elítélését a helyiek megölésével és holttestük lefilmezésével.

Az állami televízió a saját változatát is sugározta a mészárlásról, szünet nélkül mutatták az állítólag karm-ez-zejtúni holttestek képeit. "A terroristák azért követték el e bűntetteket, hogy vérszomjukat csillapítsák" - sulykolja a tévé főként a hazai közönség számára, és az üzenetet átveszi a SANA hivatalos hírügynökség is.

AP / Stringer

A szír kormány korlátozza a külföldi újságírók munkáját, az állami tévé stábja viszont ott lehetett hétfőn az események közvetlen közelében, hogy meginterjúvolja a karm-ez-zejtúniakat "a fegyveres bandák atrocitásairól". "A fegyveresek azért ölték meg őket, mert támogatták az államot" - mondja a kamerába egy lakos. "Ez hát a terroristák által követelt szabadság" – tette hozzá egy másik.

"Média- és lélektani háború ez - vélte Rámi Abder-Rahmán, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának elnöke.

A damaszkuszi vezetők nem ismerik el az egy év óta véres eszközökkel elfojtott népi tiltakozást, pedig a tüntetésekről és azok vérbe fojtásáról sok videó tanúskodik, amelyeket ellenzékiek feltettek a világhálóra. A hivatalos média ezzel szemben főként a bahreini tiltakozások elnyomásával foglalkozik.

Washington feketelistára tette a szíriai közrádiót és televíziót, Damaszkusz "a véleményszabadság elkobzásának" nevezte ezt.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.