2012. március. 07. 15:39 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 07. 16:05 Világ

Slota: az Orbán-kormány neofasiszta

Neofasisztának nevezte a magyar kormányt és Goebbels cselekedeteihez hasonlította Németh Zsolt előző napi kijelentéseit Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, aki a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek nyilatkozott szerdán.

A szlovákiai politikai paletta jobb szélén elhelyezkedő SNS szélsőséges kijelentéseiről ismert elnöke a külügyi államtitkárnak a Nemzet és nemzetpolitika címmel tartott keddi budapesti előadásán elhangzottakra reagált.

A szlovákiai parlamenti választásokkal összefüggésben Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Budapesti Corvinus Egyetemen Nemzet és nemzetpolitika címmel tartott előadásában kedden megjegyezte: a szlovákiai magyarság megmaradásának elengedhetetlen feltétele a magyar intézményrendszer, ezért a magyar kormány kívánatosnak tartja, hogy a Magyar Koalíció Pártja sikeresen szerepeljen.

"Amit megengedett magának (Németh Zsolt), azt a harmadik birodalom Goebbelséhez lehet hasonlítani, aki abszolút támogatását fejezte ki Henleinnek az egykori Csehszlovákia szudéta területein" - jelentette ki Slota. (Joseph Goebbels a náci Németország propagandaminisztere, a nácibarát Konrad Henlein a Csehszlovákiában élő szudétanémet szeparatisták vezetője volt.)

Hozzátette: Németh Zsolt cselekedete mementóként kellene, hogy megjelenjen minden szlovákiai politikai párt számára a "budapesti neofasiszta kormány agresszív beavatkozásaként".

Bugár Béla szerint közvetlenül beleavatkozik a szlovákiai parlamenti választásokba Németh Zsolt, amikor "azt tanácsolja, hogy az MKP-t válasszák". A Most-Híd szlovák-magyar párt elnöke ugyancsak a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek nyilatkozott szerdán a külügyi államtitkár keddi előadása kapcsán.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.