Világ MTI 2012. március. 05. 17:16

Nagyon aggódik a NAÜ Irán miatt

Komoly aggodalmának adott hangot a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetője hétfőn amiatt, hogy az iráni atomprogramnak katonai vetülete is lehet.

A NAÜ "nem tudott hitelt érdemlően bizonyítékot szerezni arról, hogy nincsenek be nem jelentett nukleáris anyagok és be nem jelentett nukleáris tevékenységek Iránban, így nem tudja kijelenteni, hogy minden nukleáris anyagot békés célú tevékenységre használnak fel" - mondta Jukija Amano, a NAÜ főigazgatója a szervezet kormányzó tanácsa előtt tartott beszédében. A NAÜ először tavaly novemberben mondta ki, hogy az iránti atomprogramnak nukleáris vetülete is lehet. Teherán ezt tagadja.

A tanács ülését megnyitó beszédében a diplomata a tagállamoknak másfél héttel ezelőtt megküldött és a sajtóban is ismertté vált legutóbbi jelentését ismertette. Elmondta, hogy Irán november óta háromszorosára növelte a húszszázalékos dúsítottságú urán előállítását.

Beszámolt arról is, hogy eredménytelen volt a NAÜ ellenőreinek januári és februári iráni látogatása. Az ellenőröket nem engedték be egy zárt létesítménye Parcsinban. Irán azt állítja, a szóban forgó helyszín egy katonai bázis, ezért az ellenőröknek nincs joguk ott vizsgálódni. A NAÜ azonban azt feltételezi, hogy Parcsinban az atomprogramhoz kapcsolódó nukleáris robbantási teszteket végeznek. A két látogatás abban a tekintetben is eredménytelen volt, hogy nem sikerült megállapodniuk a párbeszéd kereteiben és napirendjében.

AP

Amano hétfőn egy sajtótájékoztató keretében kijelentette, hogy a NAÜ-nek bizonyos parcsini "tevékenységekre" utaló jelekről van tudomása. A tevékenységek jellegére vagy mibenlétére nem tért ki a főigazgató.

Amano "jó irányba tett, fontos lépésnek" nevezte, hogy Észak-Korea a múlt héten az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalások eredményeként önkéntes moratóriumot hirdetett nukleáris tevékenységére. Közölte: a NAÜ készen áll, hogy Phenjan felkérésére folytassa ellenőrző tevékenységét a jongbjoni nukleáris létesítményben.

Emlékeztetett arra, hogy a szervezet munkatársainak immár három éve nem volt lehetőségük Jongbjonban elvégeznie azokat az ellenőrzéseket, amelyeket a NAÜ biztosítéki szerződése szabályoz. A NAÜ-nek ennélfogva - tette hozzá - kevés aktuális ismerete van az ottani nukleáris programról. Amano ismét sürgette, hogy Észak-Korea az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatainak megfelelően térjen vissza a NAÜ-vel való együttműködéshez.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.