2012. március. 05. 10:10 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. március. 05. 10:59 Világ

Daher Pierre lett Orbán libanoni összekötője

A Fidesz libanoni származású parlamenti képviselője, Daher Pierre az elmúlt hetekben Libanonba látogatott, hogy a két ország közötti befektetésekről tárgyaljon - írja a Naharnet című libanoni híroldal az An Nahar című arab nyelvű napilap anyagára hivatkozva.

Az elmúlt hetekben egy tárgyalódelegáció vezetőjeként járt Libanonban a Fidesz libanoni származású országgyűlési képviselője, Pierre Shaqib Daher - írja a Naharnet szerint az An Nahar. A lap szerint a miniszterelnök Orbán Viktor azzal a feladattal indította útnak a képviselőt, hogy erősítsék a kétoldalú kapcsolatokat és növeljék a két ország közötti befektetéseket. "Magyarország arra törekszik, hogy gazdasági téren nyisson az arab országok felé" - mondta Daher Pierre az An Naharnak. A magyar képviselő a beszámoló szerint 31 év után tért vissza dél-libanoni szülőfalujába, Qlaiaaba.

Daher a lap szerint méltatta a libanoni demokratikus berendezkedést, amely szerinte különbözik más arab rendszerektől, ugyanakkor bírálta az országban uralkodó vallási türelmetlenséget. "Ha a politikusok arányos képviseleti rendszert vezetnének be, a dolgok megváltoznának" - fogalmazott a római katolikus vallású képviselő, utalva arra a javaslatra, amely szerint a 2013-as választásokon már az új képviseleti rendszert alkalmaznák.

A lap azt írja a Miskolcon élő edelényi orvosról, hogy 1989-ben csatlakozott a Fideszhez, és a 2010-es választásokat követően lett parlamenti képviselő. (Dahert a választásokon ugyan legyőzte Molnár Oszkár, ám júniusban mégis a törvényhozás tagja lett, miután Pelczné Gáll Ildikó európai parlamenti mandátumhoz jutott.)

Kövér és Rogán is az arab világban kilincsel

Kövér László házelnök február végén utazott az Egyesült Arab Emírségekbe és Szaúd-Arábiába. Az Emírségekben tett látogatásáról szóló híradás szerint Abdul Rahman Saif Al Ghurair, a dubaji kereskedelmi- és iparkamara elnöke arra buzdította Magyarországot, hogy fektessen be jövedelmező piacain, és használja ki az Emírségek helyzetét és a Közel-Kelethez, Ázsiához és Afrikához kötődő stratégiai kapcsolatait. Kövér sajtótájékoztatón azt mondta, hogy befektetésekre ösztönözte az arab cégeket, megnevezve több alkalmas szektort is, de arról is beszélt, hogy hogyan tudna Magyarország több húst exportálni Dubajba. A helyi kereskedelmi tanács vezetője azonban a magyarországi befektetések akadályairól is beszélt. A hvg.hu a látogatás előtt azt írta, hogy annak egyik célkitűzése lehet, hogy a Malév újraindításához befektetőket találjanak, bár a házelnök programjában ez hivatalosan nem szerepelt. Erről bővebben itt olvashat.

Ezen az úton is jelen volt Rogán Antal, aki már előtte, február elején is elutazott az Emírségekbe, aki saját közlése szerint a meghívást az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnökeként kapta a közel-keleti országból. "A látogatás a diplomáciai szóhasználat szerint magántermészetű, a program azonban hivatalos, a találkozók az üzleti szféra és a kormányzat vezetőivel zajlottak le. Az út a február végén az Országgyűlés elnökével közös hivatalos látogatás előkészítését, az előzetes kapcsolatfelvételt szolgálta" – a politikus ennyit mondott látogatásáról, amelyen azonban az Origo cikke szerint Orbán Viktor tanácsadója, Habony Árpád is elkísérte.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.