2012. február. 22. 21:43 MTI Utolsó frissítés: 2012. február. 22. 21:40 Világ

Kémkedett? Letartóztattak egy észt tisztségviselőt

Az észt rendőrség szerdán letartóztatott egy magas rangú biztonsági tisztségviselőt és feleségét, akiket azzal gyanúsítanak, hogy Oroszországnak kémkedtek.

A tallinni repülőtéren őrizetbe vett Aleksei és Viktoria Dressen ellen árulás címén folyik vizsgálat. A férfi az észt kém- és terrorizmuselhárítás tagja volt, és állítólag már évek óta információval látta el az orosz hírszerzést. A párnál elfogásuk pillanatában államtitkokat tartalmazó dokumentumokat találtak. Ez az utóbbi évek második kémbotránya a balti államban. Az 1,3 milliós NATO-tagország és Moszkva viszonya hűvös.

"A világ egyik szuperhatalmával állunk szemben, amely hatalmas összegeket fektet kémkedésbe, befolyásolásba és felforgatásba - különösen a szomszédságában" - hangsúlyozta Ken-Marti Vaher észt belügyminiszter.

Oroszország 2007-ben észt számítógépes rendszereket támadott meg, 2008-ban pedig Herman Simmről, a védelmi minisztérium munkatársáról derült ki, hogy Moszkva alkalmazásában áll. Simmet 2009-ben 12 év börtönbüntetésre ítélték, miután kiderült, hogy több mint 2 ezer oldalnyi anyagot - a többi között szigorúan titkos NATO-dokumentumokat - adott át megbízóinak.

Észtország 1991-ben függetlenedett a Szovjetuniótól, és 2004-ben csatlakozott a NATO-hoz, valamint az Európai Unióhoz.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.