Világ MTI 2012. február. 18. 11:33

Kínai diplomata tárgyal Szíriában a válságról

Damaszkuszba érkezett kétnapos hivatalos látogatásra péntek este Csaj Csün (Zhai Jun) kínai külügyminiszter-helyettes, a kínai kormány szíriai különmegbízottja, aki szíriai kollégájával, Fejszál Mekdaddal a két ország együttműködésének erősítéséről tárgyalt a válság ügyében - jelentette a SANA hivatalos szíriai állami hírügynökség.

"Kölcsönösen tájékoztattuk egymást arról, hogy hogyan látjuk együttműködésünk erősítésének módozatait a jelenlegi bonyolult szíriai helyzetben" - jelentette ki Csaj Csün a találkozó után adott nyilatkozatában. "Az összes érintett félnek és a nemzetközi közösségnek is tiszteletben kell tartania Szíria szuverenitását, egységét, függetlenségét és területi integritását" - hangsúlyozta. "Kína reméli, hogy Szíriában előrelépés történik a nemzeti párbeszéd és a reformok terén" - tette hozzá.

AP

A kínai különmegbízott ezután a szíriai elnökkel tárgyalt, aki azt mondta neki, hogy országa "a Közel-Keleten játszott történelmi szerepe miatt" került célkeresztbe. Aszad szerint a szíriai események célja az ország megosztása, térségbeli geopolitikai és történelmi szerepének meggyöngítése. A találkozó után a kínai külügyminiszter-helyettes minden érintett felet az erőszak beszüntetésére szólított fel, és reményét fejezte ki, hogy a hatóságok hamarosan helyreállítják az ország stabilitását.

Mielőtt elindult volna Damaszkuszba, Csaj csütörtökön Pekingben megerősítette: Peking nem járul hozzá egy fegyveres beavatkozáshoz Szíriában, sem pedig erőszakos "rezsimváltáshoz", és támogatja az új alkotmányról szóló népszavazást. Február 4-én Kína és Oroszország vétójukkal megakadályozták az ENSZ Biztonsági Tanácsában a szíriai rezsimet elítélő határozat elfogadását. Peking nem lát garanciát arra, hogy egy elítélő ENSZ-határozat esetén Damaszkusz nem követi Tripoli példáját. Kína lényegében megbánta, hogy a világszervezetben korábban olyan beavatkozást tett lehetővé, amely Líbiában végül - NATO-támogatással - polgárháborús helyzetet idézett elő, és erőszakos hatalomváltáshoz vezetett.


Hirdetés