2012. február. 14. 22:03 MTI Utolsó frissítés: 2012. február. 14. 21:56 Világ

Görög megszorítások: a konzervatívok még mindig nem írták alá

Antonisz Szamarasz görög konzervatív pártvezető még nem kötelezte el magát a megszorító intézkedések mellett - közölte kedden egy, a nemzetközi hitelezőkhöz közelálló forrás.

Az írásos kötelezettségvállaláshoz az Európai Unió vezetői ragaszkodnak, biztosak akarnak lenni abban, hogy bármely kormány is kerüljön hatalomra az előre hozott áprilisi választások után, végrehajtja a drasztikus megszorításokkal járó reformokat. "Szamarasz eddig nem adta át a kötelezettségvállalást és ez problémát jelent" - mondta a neve elhallgatásához ragaszkodó forrás. Szamarasz Új Demokrácia pártja nem volt hajlandó kommentárt fűzni az értesüléshez. A szocialista PASZOK vezetője, Jeórjiosz Papandreu már ellátta kézjegyével azt a nyilatkozatot, amellyel támogatja az athéni parlament által hétfőn megszavazott intézkedéscsomagot.

 Időközben Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő, az eurócsoport pénzügyminisztereinek vezetője bejelentette, hogy szerdáról jövő hétfőre halasztotta találkozójukat görög kollégájukkal, többek között azért, mert nem kapták meg a politikai vállalás írásos biztosítékát.

 A görög államcsőd elkerülése érdekében Athénnak szüksége van egy 230 milliárd eurós mentőcsomagra, amelyből 130 milliárd friss hitel, a bankok által leírt adósság pedig 100 milliárd euróra rúg.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.