2012. február. 10. 18:10 MTI Utolsó frissítés: 2012. február. 10. 18:02 Világ

Új honlapon lehet vitatkozni a bevándorlásról

Bevándorlás-szakpolitikai fórumot indított kilenc európai uniós tagállam – így szeretnék segíteni az EU politikájának megértését és azt, hogy az állampolgárok maguk is elmondhassák véleményüket.

A Kuszák a közügyek? Segítünk az EU aktív polgárává válni (Puzzled by Policy? Helping you be part of the EU) nevű program szervezői közleményükben azt írták: a napokban indult portál célja, hogy segítsen eligazodni a magyar és az uniós jogban, valamint az EU szakpolitikai kérdéseiben.

A tájékoztatás szerint a felhasználók az internetes lapon a bevándorláspolitika témájában vethetik össze nézeteiket a nemzeti és uniós szabályozással, valamint az érintett szervezetek álláspontjával.

A közleményben hangsúlyozták: az internetes felületen lefolytatott viták akár a jogalkotást is befolyásolhatják, hiszen helyi, nemzeti, valamint európai döntéshozók is jelezték, hogy számítanak a vitákat összesítő jelentésekre.

A honlap a magyar mellett négy idegen nyelven is elérhető.

A 2010 októberében kezdődött, három évre szóló Puzzled by Policyt egy kilenc ország szervezetei alkotta konzorcium irányítja, a programot az Európai Bizottság is támogatja. A magyar program koordinátora a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.

Hirdetés