2012. február. 07. 22:08 MTI Utolsó frissítés: 2012. február. 07. 22:06 Világ

Alkotmányellenes a melegházasságok kaliforniai tilalma

Alkotmányellenesnek minősítette kedden egy San Francisco-i körzeti szövetségi bizottság a melegházasságok Kaliforniában népszavazás által megerősített tilalmát.

A bírók 2:1 arányban mondták ki a 2008-as választói akaratnyilvánítás alkotmányellenességét. A törvényszék ezzel jóváhagyta egy szövetségi bíró 2010-ben hozott határozatát. Az ítélet ellen az azonos neműek házasságának betiltását követelő csoportok fellebbeznek. Kérhetik, hogy a most ítéletet hozó bíróság bővített összetételben tárgyalja újra az ügyet, vagy fordulhatnak egyenesen akár az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságához.

A tilalmat kedden alkotmányellenesnek minősítő két bírót demokrata, az azt jóváhagyó bírót pedig republikánus kormányzás alatt nevezték ki. A testület egyébként kedden azt a kifogást is elvetette, hogy a 2010-ben ítélkező bírónak, az azóta visszavonult Vaughn Walkernek el kellett volna utasítania az ügy tárgyalását, mert elismerte: maga is homoszexuális.

Kaliforniában egy állami bíróság 2008-ban mondta ki először, hogy alkotmányellenes a melegházasságok tilalma. Az ugyanabban az évben a "8. javaslatról" szóló népszavazás azonban úgy módosította az állam alkotmányát, hogy az csak az egy férfi és egy nő között megköttetett frigyet ismerte el házasságnak.

Az amerikai államok túlnyomó többségében tilos az azonos neműek házassága. A homoszexuális párok frigyre lépését mindössze hat államban - New Yorkban, Connecticutban, Massachusettsben, Iowában, New Hampshire-ben és Vermontban, valamint a szövetségi területen fekvő amerikai fővárosban engedélyezték.

A tilalmat minden esetben bírósági vagy törvényhozási határozatok oldották fel, a népszavazások rendre a heteroszexuális házasságok kizárólagossága mellett foglalnak állást.

Hirdetés