38 éves férfit végeztek ki Texasban
Méreginjekcióval végeztek ki csütörtök este Texasban egy 38 éves férfit, akit nemi erőszak és egyrendbeli emberölés miatt ítéltek halálra; idén már másodszor hajtottak végre halálos ítéletet az Egyesült Államokban - közölték a hatóságok.
Rodrigo Hernandez 1994-ben egy bevásárlóközpont parkolójában elrabolt egy nőt, akit fojtogatott és megerőszakolt, majd miután észrevette, hogy az már nem lélegzik, a holttestet egy kukába helyezte.
Nyolc évvel később DNS minta alapján leplezték le, amikor egy másik ügyben óvadék ellenében szabadlábra helyezték és mintát vettek tőle a Michiganben. Hat hónappal később ismét őrizetbe vették a DNS egyezése miatt az emberölési ügyben.
A férfi végig ártatlanságát bizonygatta, kegyelmi kérvénnyel fordult az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságához is, amely azonban elutasította az ítélet végrehajtásának felfüggesztését.
Idén ez volt a második kivégzés az Egyesült Államokban, az első január 5-én Oklahoma államban történt. Négy halálos ítélet végrehajtását januárban felfüggesztették, míg egy ötödiknél börtönre enyhítették a büntetést.