Balesetben hal meg a német fiatalok többsége
Jelentősen csökkent a korai halál kockázata Németországban, elsősorban a férfiak körében.
A német Társadalomkutató Állami Intézet (BiB) szerdán Wiesbadenben bemutatott eredményei szerint a kockázat csökkenésének hátterében a halálos közlekedési balesetek számának csökkenése áll.
A közúti baleset viszont továbbra is vezető halálok a fiatalok körében - fejtette ki Michael Mühlichen, a BiB munkatársa.
A szakértő szerint 2000-ben a 14-24 év közötti férfiak körében bekövetkezett halálesetek fele közlekedési balesetre volt visszavezethető, 2010-ben már csak minden negyedik elhalálozás.
2003-ig évente több férfi halt meg közlekedési balesetben, mint ahány nő összesen. A korcsoport minden harmadik nőjének halála függött össze 2000-ben közlekedési balesettel, 2010-ben pedig a férfiakhoz hasonlóan minden negyediké.
A balesetektől független viszont a tény, hogy a férfiak halálozási kockázata magasabb, mint a nőké. Ez az időseken (90 év felettieken) kívül minden korosztályra jellemző. Különösen jelentős a nemi különbség a 15-24 év közöttieknél, aminek hátterében elsősorban a fiatal férfiak kockázattal teli, egészségtelen életmódja állhat.