Szlovéniába nyúlnak egy kenőpénzekről szóló osztrák per szálai
Több millió euró kenőpénz kifizetésének vádjával indult per szerdán Ausztriában egy 2006-os szlovén hadiipari beszerzéssel összefüggésben.
A Janez Jansa vezette kormány 135 páncélost vásárolt a Patria finn hadiipari vállalattól 278 millió eurónak megfelelő értékben. A Patria egyik versenytársa a szlovén Sistemska tehnika volt, az osztrák Steyr Daimler Puch partnervállalata. A vád szerint több millió eurós nagyságrendű kenőpénz folyt a Patriától szlovén politikai döntéshozóknak, hogy kiszorítsák a versenyből a szlovén céget.
Mint arról az osztrák tömegtájékoztatás beszámolt, összesen öt személy ellen emelt vádat az osztrák igazságszolgáltatás megvesztegetés, ipari kémkedés, nagy összegű csalás kísérlete, bűnszervezet alakítása és üzletszerű adómegkerülés címén. Az egyik elsőrendű vádlottnak, Walter Wolfnak ugyanebben az ügyben Ljubljanában is bíróság elé kell állnia. Az APA osztrák hírügynökség tudósítása szerint a tavaly szeptemberben kezdődött szlovéniai perben a vádlottak padjára kerülhet Janez Jansa egykori konzervatív miniszterelnök is.
Az első tárgyalási napon a két fővádlott közül csak az egyik, Hans Wolfgang Riedl osztrák lobbista jelent meg. Walter Wolf osztrák-kanadai vállalkozó egészségi okokra hivatkozva nem vett részt a tárgyaláson.
Az ügyész a vádbeszédben felidézte a Patria egy finn értékesítési vezetőjének Finnországban tett vallomását, miszerint a Riedl cégének fizetett összeg egy részét szlovén pártoknak szánták. Kifejtette, habár kézzelfogható bizonyítékok nem állnak rendelkezésre, "számos jel" utal határozottan a korrupciós bűncselekményre. Riedl 2007 februárjában egy thaiföldi üzleti partnerének a bécsi bankszámlájáról 900 ezer eurót vett fel és közvetlenül ezután Szlovéniába utazott. Riedl állítása szerint a pénzt átadta üzletfelének, a thaiföldi üzletember azonban cáfolta ezt.
A vád szerint a Patria a vételár 7,5 százalékának megfelelő jutalékot fizetett Riedl cégének, de nem bizonyosodott be, hogy a jutalékhoz teljesítés is fűződött. A lobbista ügyvédje szerint a vád csupán "klisékkel" állt elő, bizonyítékai nincsenek az ügyészségnek, és ezért "hangulatkeltéssel" próbálja az esküdteket védence ellen hangolni.
Az ügyvéd érvelése szerint a Patria ajánlata 23 millió euróval olcsóbb volt a versenytársénál. Emellett a szlovén kormánynak a beszerzésnél a NATO technikai előírásait is figyelembe kellett vennie - mondta. A bécsi perben májusban vagy júniusban várható ítélet.