Világ MTI 2012. január. 18. 18:30

Mubarak-per: a védelem a hadsereget tette felelőssé az öldöklésért

A hadsereget okolta a tüntetők haláláért Hoszni Mubarak megbuktatott elnök büntetőperében a védelem.

Faríd ed-Díb védőügyvéd kijelentette, hogy nem lehet felelőssé tenni sem védencét, sem hét vádlott-társát a 2011. január 28. után elkövetett erőszakos eseményekért.

Emlékeztetett arra, hogy ezen a napon - három nappal a Mubarak-ellenes tüntetések kirobbanása és kiszélesedése után - az elnök úgy döntött, a hadsereg segítségével állítják helyre a rendet és biztosítják a kijárási tilalom betartását. Az ügyvéd szerint csak azután voltak halottak és sebesültek, hogy a hadsereg vette át a biztonsági feladatokat.

"Ezért nem logikus azt mondani, hogy a rendőrség adott parancsot a tüntetők megölésére. Nem volt joga erre, mert ezt a jogkörét a hadseregre ruházták át" - mondta az ügyvéd. Az akkori hírek szerint már 2011. január 28. előtt is voltak halottak és sebesültek több városban is, de attól a naptól kezdve uralkodott el igazán az erőszak országszerte. Hivatalos adatok szerint a tavaly január-februári felkelésben mintegy 850 ember vesztette életét.

AP

Hoszni Mubarak ellen tavaly augusztus 3. óta folyik per a kairói bíróságon, egyfelől az ellene 18 napon át zajlott tüntetések vérbe fojtásáért, amelyben Habíb el-Adli volt belügyminisztert és még hat embert vádolnak, másrészt korrupció címén, amelyben két fia, és Gamál és Alaa a vádlott-társai. Az ügyészség halálos ítéletet kért Mubarakra és Adlira előre megfontolt emberölésért.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.