2012. január. 11. 11:23 MTI Utolsó frissítés: 2012. január. 11. 11:20 Világ

Magyar "nacionalista fordulat" miatt aggódnak az európai szakszervezetek

Aggodalmát fejezte ki Brüsszelben kiadott közleményében az Európai Szakszervezeti Szövetség a magyarországi "nacionalista fordulat" miatt. Az európai országok 84 szakszervezeti szövetségét tömörítő szervezet egyebek mellett az új alkotmányt, az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségét és a média sokoldalúságát érő fenyegetéseket bírálja, megjegyezve, hogy az új intézkedések a munka törvénykönyvének reformját követték, amely utóbbi "sérti a dolgozók jogait".

A kormány "a gazdasági hazafiságot" hirdeti, ám ez a szövetség szerint "csupán illúzió, mert az ország válságba merült" – olvasható a közleményben.

Bernadette Ségol, a szövetség főtitkára úgy fogalmazott: "az úgynevezett gazdasági hazafiság csak oda fog vezetni, hogy az országot nacionalista és populista irányba kényszeríti, amelyet el kell ítélni, mert árt a dolgozóknak és a polgároknak".

Ségol hozzátette, hogy támogatni kell azokat a kezdeményezéseket, amelyeket az Európai Bizottság elnöke tett az Európai Unió által is garantált alapvető jogok tiszteletben tartásának érdekében.

A szövetségtől jelezték azt is: egyetért azon magyarok ezreivel, akik január elején a kormány ellen tiltakoztak.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.