2012. január. 04. 07:29 MTI Utolsó frissítés: 2012. január. 04. 07:26 Világ

Jelentősen megvághatják a szingapúri kormánytagok fizetését

A szingapúri miniszterelnök, az államfő és a kormánytagok fizetésének jelentős csökkentését javasolta szerdán egy kormányzati bizottság a délkelet-ázsiai városállamban.

Az előterjesztésről januárban szavaz a szingapúri parlament, több mint 30 százalékkal csökkentenék Li Hszien Lung kormányfő éves fizetését. A miniszterelnöknek így be kellene érnie átszámítva évi 1,7 millió dollárral.

A bizottság egyenesen megfelezné Tony Tan Keng Jam államfő juttatásait, amelyek így nem érnék el az évi 1,2 millió dollárt. A miniszteri fizetéseket 37 százalékkal kurtítanák meg, így azok alig haladnák meg az évi 850 ezer dollárt.

A szingapúri állami és kormányzati fizetések a legmagasabbak közé tartoznak a világon, ami közfelháborodást váltott ki a városállamban, főleg az elmúlt néhány évben.

A szingapúri kormányfő néhány héttel azután bízta meg a bizottságot a kormányzati juttatások felülvizsgálatával, hogy május elején az általa vezetett kormánypárt a függetlenség 1965-ös kikiáltása óta mért legkevesebb szavazattal nyerte meg a parlamenti választásokat, igaz, így is több mint kétharmados többségre tett szert.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.