2011. december. 26. 11:45 MTI Utolsó frissítés: 2011. december. 26. 11:36 Világ

Moszkva támogatottja alulmaradt a Dnyeszter menti elnökválasztáson

Jevgenyij Sevcsuk ellenzéki jelölt győzött a Moldovától elszakadt Dnyeszter Menti Terület elnökválasztásának második fordulójában, megalázó vereséget mérve a Moszkva által nyíltan támogatott másik jelöltre, Anatolij Kaminszkijra.

A választási bizottság orosz hírügynökségek által idézett előzetes adatai szerint a Kreml által támogatott Kaminszkijra a Dnyeszter menti szavazók 22,6 százaléka voksolt, szemben a volt parlamenti elnök Sevcsukkal, az Újjászületés mozgalom vezetőjével, aki 73,8 százaléknyi szavazatot gyűjtött be két héttel azután, hogy az eddigi elnök, Igor Szmirnov kiesett az első fordulóban. A fennmaradó közel 4 százaléknyi szavazó mindkét jelölt ellen voksolt.

Kaminszkij stábjának egyik képviselője bár meglepőnek nevezte a nagyarányú vereséget, úgy vélekedett, hogy az eredményt nem fogják megkérdőjelezni. A választási bizottság várhatóan még a nap folyamán végeredményt hirdet.

Ha az előzetes adatok megerősítést nyernek, egy hónapon belül ez lesz a második alkalom, hogy a Kreml "rossz lóra tett" egy vitatott hovatartozású térség választási kampányában. November végén a Grúziától elszakadt Dél-Oszétia elnökválasztásán maradt alul az orosz vezetés által nyíltan támogatott politikus, amit ott a második forduló eredményének érvénytelenítésével próbáltak semmissé tenni.

A volt házelnök, Sevcsuk attól a Szmirnovtól veheti majd át az elnöki széket, aki két évtizeden át a szovjet időkre jellemző viszonyok között tartotta a Moldovából 1990-ben rövid polgárháborús konfliktusban kivált, félmilliós lakosságú szakadár övezetet.

Szmirnov helyzete idén nyáron ingott meg végleg, miután a terület parlamentje legfeljebb két ciklusra korlátozta az elnöki mandátumot, a négy ciklus óta hatalmon lévő elnök azonban közölte, hogy a törvénymódosításnak nincs visszamenőleges hatálya, ezért ismét elindul az elnökválasztáson. Moszkva ettől fogva világossá tette, hogy már nem őt, hanem Kaminszkijt támogatja.

Sevcsuk, aki kampányában maga is fontosnak nevezte az Oroszországhoz fűződő szoros viszony megőrzését, elnökként egy elszegényedett, és állandóan a szervezett bűnözés fészkeként emlegetett területet örököl, amelynek függetlenségét Moszkva sem ismeri el. A Dnyeszter Menti Területen a mai napig orosz békefenntartók állomásoznak, s a terület gazdaságilag is folyamatos orosz támogatásra szorul.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Balla István - Nemes Nikolett 2025. január. 12. 19:30

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Elsősorban orvosnak tartják magukat, de szabadidejükben tulajdonképpen megújították a tudományos ismeretterjesztést, amikor pár perces TikTok-videókban magyaráznak el bonyolult nőgyógyászati témákat. A „Nődokikat”, azaz Baradács Istvánt, Czébely-Lénárt Andrást és Csirzó Ádámot kérdeztük a videókról, a tabukról és az orális nyalókendőről.