2011. december. 18. 19:50 MTI Utolsó frissítés: 2011. december. 18. 19:23 Világ

Ezrek tüntettek Oroszországban

Ezrek tüntettek vasárnap Moszkvában és Szentpéterváron a december 4-i parlamenti választáson szerintük elkövetett csalások miatt.

A Kremlnél tartott moszkvai megmozdulást, amelyen mintegy 3-5 ezer ember vett részt, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja szervezte, és részt vett rajta több társadalmi szervezet. A pártot vezető Gennagyij Zjuganov közölte a jelenlévőkkel, hogy a bíróságokhoz már több ezer beadvány érkezett a választási csalások miatt. A politikus követelte a központi választási bizottság valamennyi tagjának a lemondását. A kommunista párt vezetősége szerint az orosz parlament alsóházában bizottságot kellene létrehozni annak kivizsgálására, hogy meghamisították-e és hogyan a választási eredményeket.

Szentpéterváron a választási eredményeket el nem fogadó politikai pártok szerveztek nagygyűlést, amelyen mintegy 4 ezer ember vett részt. A megmozdulás résztvevőinek legfőbb követelése az volt, hogy érvénytelenítsék, vagy legalább vizsgálják felül a választási eredményeket. A december 4-i választást a Vlagyimir Putyin mögött álló Egységes Oroszország nyerte, a szavazatok felénél valamivel kevesebb voksot nyerve.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.