2011. december. 15. 10:15 MTI Utolsó frissítés: 2011. december. 15. 10:15 Világ

Újabb halottak: folytatódik az erőszak Szíriában

A szíriai hadsereg és a biztonsági erők legkevesebb 27 tagja halt meg csütörtök hajnalban katonaszökevényekkel lezajlott összecsapásokban Deraa tartományban - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH). A Human Rights Watch jogvédő szervezet jelentést adott ki a felkelők elleni hatósági fellépésről.

Három helyszínen történtek a hajnali összecsapások a déli tartományban, ahol éppen kilenc hónapja, március közepén elkezdődött a tiltakozó mozgalom Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen - tette hozzá a nagy-britanniai központú szervezet. Az egyik helyen, ahol nyolc katona vesztette életét, a dezertőrök azt torolták meg, hogy katonák előző nap tüzet nyitottak egy autóra Damaszkusztól északra, megölve a jármű mind az öt civil utasát - közölte még az OSDH.

A New York-i bázisú Human Rights Watch (HRW) csütörtökön közzétett jelentése szerint hetvennél több szíriai katonai parancsnok és tisztségviselő adott közvetlen parancsot ellenállók megölésére és kínzására. A 88 oldalas jelentés több mint hatvan olyan emberrel készült interjún alapult, aki megszökött a szíriai hadseregből vagy a hírszerzéstől.

Egy hete Aszad elnök azt mondta az ABC amerikai tévének, hogy sohasem adott utasítást a felkelés brutális elfojtására. "Akárhogy próbálja is Aszad elnök elhárítani a felelősséget a kormány nem szűnő brutalitásáért, az az állítása, hogy nem adott parancsot a lesújtásra, nem mentesíti a büntetőjogi felelősség alól - mondta Anna Neistat, a HRW egyik vezetője. - A hadsereg főparancsnokaként tudnia kellett a visszaélésekről, ha nem az alárendeltjeitől, akkor a neki küldött ENSZ- és HRW-jelentésekből."

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.