Elítélte Irán a vitatott atomprogramja miatt ellene meghirdetett újabb amerikai és brit gazdasági szankciókat, amelyeknek Teherán szerint nem lesz hatásuk - jelentette kedden a Mehr hírügynökség.
Ramin Mehmanparaszt külügyi szóvivő heti sajtóértekezletén hangoztatta, hogy a büntetőintézkedéseknek inkább csak propagandajellegük van, nem jelentenek csapást az ország gazdaságára. Irán kereskedelmi forgalma és gazdasági kapcsolata a két országgal amúgy is elenyésző.
A Barack Obama vezette amerikai kormányzat hétfőn jelentett be újabb büntetőintézkedéseket Iránnal szemben, hogy nagyobb nyomást gyakoroljon Teheránra nukleáris programjának feladása érdekében. Washington a lépéseit, amelyek a korábban már meghozott szankciókra épültek, egyeztette Nagy-Britanniával és Kanadával. A korlátozások az iráni olajipart és vegyipart célozzák, valamint az iráni nukleáris közbeszerzésben és az urándúsításban részt vevő cégek tevékenységét.
Nem sokkal a szankció meghirdetése után Obama egy közleményben azt mondta, Irán a nemzetközi elszigetelődés útját választotta, s amíg ezen a veszélyes úton halad, addig az Egyesült Államok megtalálja módját, hogy szövetségeseivel, illetve egyedül is elszigetelje Teheránt, és növelje a nyomást rendszerére.
Abdal-Hoszein Bajat, az iráni olajipari miniszter helyettese ugyancsak kedden arról beszélt, hogy minden körülmények között folytatódik a különböző olajipari termékek exportja Európába. Iránnak 11 százalékos részesedése van az európai piacból - írta a Mehr félhivatalos hírügynökség.