A New York-i rohamrendőrség kedd hajnalban elkezdte felszámolni a Wall Street-ellenes tüntetők táborát a manhattani Zucotti Parkban.
Michael Bloomberg New York-i polgármester közvetlenül ezt megelőzően kijelentette, hogy a tüntetőknek "ideiglenesen" el kell hagyniuk a helyet.
Több száz rendőr vette körbe a parkot, és igyekeztek megakadályozni, hogy más civilek kívülről bemenjenek oda. A hatóságok közölték, hogy a tüntetők visszatérhetnek, miután táborukat eltakarították.
Néhány órával a bejelentés után azonban az amerikai Országos Ügyvédi Kamara közölte: bírósági végzést kapott, amely megengedi a tiltakozóknak, hogy sátraikkal együtt térjenek vissza a Zucotti Parkba. A kamara szerint a bírósági döntés miatt a New York-i hatóságok nem erőltethetik rá a park használatának szabályait a megmozdulás résztvevőire. Bloomberg viszont közölte: a városvezetés is bírságra viszi az ügyet, mert kitart döntése mellett.
A "felháborodottak" mozgalma szeptember 17-én kezdett el tüntetni a parkban a pénzügyi rendszer ellen, amelyből szerintük csak a cégek és a gazdagok húznak hasznot. A "Foglaljuk el a Wall Streetet!" mozgalom tagjai azóta az ország sok más városában, sőt a világ sok más pontján rendeztek már tüntetést.
A hatóságok hétfőn felszámoltak egy hasonló, Wall Street-ellenes tiltakozó tábort a kaliforniai Oaklandben, és ugyanezt tette a svájci rendőrség kedd reggel Zürich óvárosában.