Világ MTI 2011. október. 27. 13:44

Illegális pártkasszák: ügyészi vizsgálat a horvát kormánypárt ellen

Illegális pártkasszák miatt vizsgálatot indított a horvát kormánypárt ellen a korrupció és szervezett bűnözés elleni harcot szolgáló ügyészi iroda (USKOK) - jelentette be csütörtökön tartott rendkívüli sajtóértekezletén a miniszterelnök.

Jadranka Kosor közlése szerint a vizsgálat arra az időszakra irányul, amikor Ivo Sanader korábbi kormányfő állt a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) élén. Sanader 2009 júliusában mondott le a kormány és a HDZ élén betöltött posztjáról.

2010 decemberében Salzburg környékén őrizetbe vették, miután hazája ügyészi szervei nemzetközi körözést adtak ki ellene korrupció gyanúja miatt. Idén Ausztria kiadta őt Zágrábnak, első pere e hónap végén kezdődik. Azzal vádolják, hogy törvénysértő eszközökkel próbált tömött kasszát létrehozni pártja, a Horvát Demokratikus Közösség számára.

AP

"Ez különösen nehéz pillanat pártunk számára - fogalmazott Kosor -, ám ez nem gátol meg bennünket abban, hogy tovább folytassuk a korrupció elleni küzdelmet. Mi vagyunk az egyetlen párt, amely harcot indított a korrupció ellen, s ebből nem engedünk." Ez az első alkalom Horvátországban, hogy egy politikai párt ellen kezdődött vizsgálat korrupció miatt.

 

Hirdetés