Ennyit ért a tűzszünet Jemenben
Heves harcok robbantak ki Jemen fővárosában a hadsereg köztársasági gárdája és az ellenzékhez csatlakozott katonák között szerdán, egy nappal a tűzszüneti megállapodás aláírása után - jelentette a KUNA hivatalos kuvaiti hírügynökség.
A tudósítás szerint a köztársasági gárda katonái harckocsikkal és tüzérséggel lövik az ellenállókkal szövetséges nagyhatalmú törzsi vezető, Szádek al-Ahmar harcosait. Ágyúzzák Ahmar szanaai rezidenciáját is, a felkelők főhadiszállását és a Változások terét is, ahol Ali Abdalláh Száleh távozását követelő tüntetők ezrei sátoroznak. A főváros több része felett fekete füst gomolyog.
Humejr al-Ahmar, a parlamenti elnök helyettese közölte, hogy az ő rezidenciáját, illetve a közeli épületeket is lövik. Szerinte legalább 19 ember meghalt, és több tucatnyian megsebesültek.
A jemeni kormány és a rendszer ellenzékéhez csatlakozott lázadó katonák vezetője kedden tűzszüneti megállapodást írt alá, amelynek aznap délután három órakor kellett volna életbe lépnie. A megállapodásban rögzítették, hogy az ellenfelek kivonják az utcákról a katonáikat, lebontják az úttorlaszokat és kicserélik a foglyaikat is, hogy Szanaában az élet visszatérjen a normális kerékvágásba.
Jemenben nem ez volt az első tűzszünet, és a korábbiakat is rendre megsértették.