Világ MTI 2011. október. 22. 08:55

Líbia: Oroszország a légtérzárlat feloldását kéri

Oroszország kéri, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) azonnal oldja fel a líbiai légtér zárlatát; ennek betartatása felett a NATO légiereje őrködött, amely csütörtökön támadást intézett a menekülő Moammer el-Kadhafi volt líbiai vezető konvoja ellen.

Oroszország a BT tizennégy másik tagállama elé terjesztett határozattervezetet, amely a Líbia elleni szankciók feloldását irányozza elő - közölte Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet a világszervezet New York-i székházában, helyi idő szerint pénteken.

A NATO-tagállamok már jelezték, hogy a BT-nek új határozatot kellene elfogadnia Líbiáról Kadhafi csütörtöki halála után, a líbiai ideiglenes kormány azonban közölte, hogy egyelőre nem akarja feloldatni a repülési tilalmat. Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár pénteken mindazonáltal közölte, hogy az észak-atlanti szövetség a hónap végén befejezi líbiai katonai műveleteit.

AP

Az észak-atlanti szövetség március vége óta látta el a BT-től kapott felhatalmazás alapján a líbiai küldetést, amelynek hármas célja volt. Egyfelől a polgárháború sújtotta Líbia légterében érvényesíteni kellett a repülési tilalmat, hogy legalább a levegőből ne lehessen támadni a lakosságot, másfelől be kellett tartatni a tenger felől a fegyverszállítási tilalmat, harmadrészt pedig meg kellett védeni - akár erő alkalmazásával is, de NATO-katonák szárazföldi bevetése nélkül - a harcok által fenyegetett civileket. E harmadik célfeladat alapján hajtottak végre a NATO-országok és szövetségeseik légi csapásokat a Kadhafi-erők katonai objektumai, illetve harci egységei ellen.

Ilyen légi csapást hajtottak végre csütörtökön is azon katonai járműoszlop ellen, amelyben Kadhafi utazott. Kadhafit az új líbiai vezetés fegyveresei élve elfogták, de a bukott diktátor pontosan nem tisztázott körülmények között később életét vesztette. Oroszország, Kína és még néhány BT-tagország igen élesen bírálta a líbiai NATO-műveleteket, amelyek szerintük túlléptek az ENSZ-felhatalmazás keretein.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.