Világ MTI 2011. október. 19. 19:45

Meghalt a Kenyában elrabolt francia nő

Meghalt az a 66 éves mozgássérült francia nő, akit emberrablók hurcoltak el egy kenyai turistaparadicsomból a szomszédos Szomáliába - közölte szerdán a francia külügyminisztérium.

"Azok a kapcsolataink, amelyeken keresztül a francia kormány megpróbálta elérni az október 1. óta Szomáliában fogva tartott Marie Dedieu szabadon engedését, közölték a halálhírt, anélkül, hogy pontosan megtudtuk volna annak dátumát és körülményeit" - jelentette be Párizsban Bernard Valero francia külügyi szóvivő. A nő utolsó stádiumban lévő rákban és szívelégtelenségben szenvedett, s diplomáciai források szerint azért halt meg, mert nem volt gyógyszere.

"Marie Dedieu egészségi állapota, a bizonytalanságok fogva tartásának körülményeit illetően és az a tény, hogy az emberrablók feltehetően megtagadták azon gyógyszerek átadását, amelyeket küldünk nekik, azt a félelmünket erősítik, hogy ez a tragikus kimenetel sajnos a legvalószínűbb" - olvasható a korábban kiadott közleményben. Alain Juppé külügyminiszter "elfogadhatatlan, barbár cselekedetnek" minősítette az asszony halálát.

Francois Fillon miniszterelnök a francia kormány nevében a legmélyebb együttérzést fejezte ki. "Szeretném kifejezni felháborodásunkat is ez előtt a kegyetlen és barbár cselekedet előtt, amelyet a legpéldásabb szankcióknak kell követniük" - mondta a miniszterelnök.

Szemtanúk és a rendőrség szerint az asszonyt október 1-én valamivel éjfél után egy motorcsónakon hurcolta el saját házából körülbelül tíz fegyveres Manda szigetéről. A parti őrség üldözőbe vette a motorcsónakot, s azt utolérte. A kenyai kormány közleményében azt állította, hogy lövöldözés tört ki az emberrablók és az üldözők között, de az előbbieknek sikerült eljutniuk a közeli Szomáliáig.

Az asszony egy franciaországi autóbaleset óta tolókocsival közlekedett, de azt az emberrablók nem vitték magukkal. A kenyai rendőrség azt is sejtette, hogy az iszlám al-Shabaab milícia áll a tettek mögött. Ez a milícia tartja ellenőrzése alatt Dél-Szomália legnagyobb részét.

Hirdetés
Címkék
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.