Bizalmat kért kormányának csütörtökön az olasz parlamentben Silvio Berlusconi miniszterelnök. A 2008-ban megválasztott negyedik Berlusconi-kormány kedden alulmaradt a tavalyi költségvetés zárszámadásáról tartott szavazáson, miután kormánypárti képviselők sem szavazták meg az indítványt. A bizalmi szavazás pénteken lesz.
A miniszterelnök csütörtöki húszperces felszólalását csak a kormánypártok képviselői hallgatták meg, az ellenzék tagjai nem voltak az ülésteremben. "Én a helyemen maradok, és az általam vezetett kormánytöbbség tanúsítja, hogy Itáliának sikerülni fog kilábalni a válságból" - hangoztatta Berlusconi.
Azt mondta, hogy kormányának szerinte nincsen alternatívája, mivel ez az "egyetlen demokratikusan felhatalmazott testület, amely képes a nemzeti érdekeket képviselni a válság okozta feszültségben". Többször megismételte, hogy kormányával szemben "széthúzó, pesszimista, katasztrófáért kiáltó, spekuláns erők" állnak. Berlusconi a nyáron bevezetett gazdasági megszorító csomagban szereplő reformok megvalósítását ígérte, és azt, hogy akármilyen lehetetlennek is tűnik, de 2013-ra sikerül majd egyensúlyba hozni az olasz államháztartást.
A római parlament alsóházában pénteken tartják a bizalmi szavazást. Berlusconi szövetségese, Umberto Bossi, az Északi Liga elnöke szerint Berlusconi meggyőző volt, és a liga a kormányra szavaz.
A sajtó nem késett megjegyezni, hogy Berlusconi felszólalása közben Bossi ásítozott, a pénzügyminiszter Giulio Tremonti pedig a mobiltelefonjával játszott. "Berlusconi egyedül maradt. Ennek a kormánynak már csak akkor van meg a többsége, ha a bukás ellen kér bizalmat" - így kommentálta a történteket Enrico Letta, a Demokrata Párt főtitkárhelyettese.
Vittorio Feltri, a Berlusconi család tulajdonában levő Il Giornale napilap főszerkesztője szerint a keddi eset azt mutatja, hogy a kormány soraiban Berlusconi ellen szövetkeztek, de senki sem akar elesni képviselő fizetésétől, így pénteken meglesz a többség.
Kedd este a Berlusconi és az Umberto Bossi vezette két szövetséges erő képviselői nem támogatták egyöntetűen a 2010-es közigazgatási kiadásokról szóló mérlegügyi törvényt, ezzel a saját kormányukra mondtak nemet. A voksolás 290-290-re végződött: a kormánytöbbségnek egy szavazat kellett volna a győzelemhez.